hétfő, 20 május 2013
  www.infokisber.hu
Kezdölap arrow Kistérségi információk arrow Hírek arrow Számítottak a gyerekekre a falunapon

Főmenü
Kezdölap
Kistérségi információk
Szavazások
Linkgyűjtemény
Recepttár
Apróhirdetések
Fotógaléria
Fórum
Közérdekű infók
Hagyományőrző egyesület
Online-hírek
Negyedik dimenzió
Számítottak a gyerekekre a falunapon PDF  | Nyomtatás |
Ácsteszér..
A kondérok majd'' mindegyikéből hiányzott már a pörkölt fele, amikor szombat kora délután megérkeztünk a sportpályára, a főzőversenyben tizenhatan vettek részt. A finomságok és a sátrak között Gurdon András önkormányzati képviselő kalauzolt végig. Tőle tudtuk meg, hogy az idei már a harmadik falunap volt, egyre több résztvevővel. Akáról, Bakonyszombathelyről és Súrról is jöttek vendégek. Nem akartak versenyezni a környező falvakkal, ezért inkább kerti partit szerveztek, pörköltfőzéssel és focival. Összesen félmillió forintot szántak a rendezvényre. A képviselő kiemelte: minden program, így az ugrálóvár és a körhinta is ingyenes volt, kivéve a büfé. Elsősorban a kisgyerekes családoknak kedveztek, bár nem állnak jól ezen a téren. Szeptemberben szűnik meg az iskola, és az óvodában Csatkával együtt most annyi kisgyerek van, mint Bakonyszombathelyen és Bakonybánkon összesen. A gyerekeknek szánt egyik sátorban éppen üveget festettek. A szorgos gyerekkezeket Kozma Rózsa irányította. Különböző sablonokat osztott ki a zömében lányokból álló kis kézművesek között. Sarkadi Antónia Virág egy halacskát festett, amelyet anyukájának ajándékoz majd. Sárgával festette ki, mert ez a kedvenc színe. M. H.
Forrás: 24Óra

Utolsó frissítés ( csütörtök, 28 augusztus 2008 )
Levill-Max
Levill-Max

Top!